Ez a sorsod, hiszen szültél?

Ez a sorsod, hiszen szültél? – Nem kell stigmaként kezelnünk a vizeletinkontinenciát

„Nehéz elfogadni a helyzetet, amikor valaki azzal szembesül, hogy az akaratlan vizeletvesztés, mint tünet nem egyszeri baleset, hanem újra és újra megjelenik. Egyfajta rettenet foghatja el az embert, hogy egész életében így lesz és elveszti az uralmat a teste felett” – mondja Dr. Pácsa Szilvia, szülész-nőgyógyász főorvos, aki elhivatottan dolgozik azért, hogy megoldást nyújtson a kismedence betegségeivel küzdő embereknek. 10 év – általában ennyi ideig bolyonganak az érintettek az egészségügy útvesztőiben, miközben bezárkóznak, titkolóznak és viselik a stigmát. Ez az idő azonban lerövidül, a TritonLife Róbert Magánkórház által létrehozott Kismedence Gyógyászati Központ segítségével.

inkontinencia

A vizeletinkontinencia, vagyis az akaratlan vizeletvesztés akkor válik tünetből betegséggé, amikor az egyén életmódját megzavarja, gondot, terhet jelent számára. Ám a tünettel rendelkező páciensek körülbelül harmada nem kér segítséget, főként azért, mert az élet természetes velejárójának gondolja. Hogyan rejtsem el? – általában ez az első reakció, miközben keresgélni kezd, hogy mi lehet a kiváltó ok.

Az egészségügy labirintusában bolyongva

– Az első böngészések után, szeretteihez, barátaihoz fordul, s ekkor szoktak a legvadabb dolgok megjelenni. Nagyon kemény mondatok hangozhatnak el, például: „ez a sorsod, hiszen szültél, fogadd el, hogy innentől így lesz”. Ekkor még mélyebb verembe kerül és próbálja megemészteni a történteket – fejti ki Dr. Pácsa Szilvia, a női vizelési panaszok kivizsgálásának és kezelésének specialistája.

A vizeletinkontinencia krónikus betegség, amit lehet kezelni, amennyiben a pácienst kivizsgálják, és megfelelő szakemberekhez küldik tovább. A jelenlegi társadalombiztosítási rendszerben elérhető rendelések, intézmények azonban nem nyújtanak olyan típusú gondozást, ami a kismedence betegségeinek kezelését egy összehangolt folyamatban, csapatmunkában oldja meg. A háziorvos megteszi (főként életmódbeli) javaslatait, de nem tudja olyan konkrét helyre, gondozói hálózatba tovább irányítani a pácienst, mint például ami a cukorbetegek vagy szívbetegek számára elérhető. Általában nőgyógyászhoz vagy urológushoz fordulnak a betegek, ám sajnos az erre specializálódott szakemberek száma egyelőre alacsony. Nem meglepő, hogy sokan évekig bolyonganak az egészségügy labirintusában.

Igenis van megoldás

– A vizeletinkontinencia abban különbözik más krónikus betegségektől, hogy szégyent és stigmát jelenthet az embereknek: bezárkóznak, titkolóznak, visszavonulnak a közösségtől, a munkától, és komoly torzulásokat tud előidézni az egyén életében. Van, aki az előléptetéséről mond le, valaki a sportot hagyja abba, míg másnak a szexuális élete megy tönkre. Testünk funkcióinak csökkenése az élet velejárója, de az nem helyes, hogy ezt az akaratlan vizeletvesztés esetében elfogadjuk. Igenis van rá megoldás – hangsúlyozza a doktornő, majd hozzáteszi: attól, hogy az ember saját intimitásaként kezeli ezt a témát és keveset beszél róla, még nem kell, hogy stigmával legyen egyenlő.

Kézen fogni és edukálni

A kismedence betegségeinek orvoslásával foglalkozó konkrét helyek és folyamatok – itthon eddig alig-alig létező – színterén hiánypótlóként jelent meg a Kismedence Gyógyászati Központ szeptember végén. A nőgyógyászokból, urológusokból, sebészekből és gyógytornászokból álló orvoscsapat diagnosztikával és kezeléssel is foglalkozik, melyek során a páciensedukációt is kiemelt feladatuknak tekintik, hogy a beteg megismerje a testét és beépítse tapasztalatait a mindennapokba. Amikor valaki saját úton, saját anyagi forrásból elindul a magánegészségügyben, fontos, hogy legyen olyan szakember, aki kézen fogja, megtalálja a betegség mögött húzódó valódi indokot és összeállítja a kezelést, majd átadja annak a kezébe, aki tovább viszi ezen az úton.

Helyrebillenő komfortérzet és önbizalom

– Az első vizit, beszélgetés során információt kap az egyén arról, hogy az ő esetében mik lehetnek a háttérben, hogyan léphetünk tovább. Tudnunk kell, hogy milyen irányba indítsuk el, hiszen végeredményként a panaszoknak meg kell szűnniük. Lényeges, hogy a páciens – a szakembereken túl – önmagával is jól együtt tudjon működni. Itt nincs csillámpor: a megoldásig vezető út általában nem rövid, de közös munkával a végére lehet érni. Ám az igazi gyógyulás nemcsak a tünet megszüntetésével, hanem az egyén komfortérzetének helyreállításával történik meg. És amikor valaki megszabadul az inkontinenciától, nagy eséllyel növekszik, illetve helyrebillen az önbizalma – osztja meg velünk Dr. Pácsa Szilvia, a Kismedence Gyógyászati Központ csapatának tagja, aki büszke arra, hogy a ma elképzelhető megoldások szinte teljes palettája megtalálható náluk. Sőt, egyértelművé teszik, hogy mely esetekben tudnak gyógyszerrel vagy műtéttel segíteni, és mikor van szükség speciális gyógytornára és életmódbeli változtatásokra.

Mélyebb informáltság – nagyobb egészségtudat

– Arra törekszünk, hogy a diagnózis és kezelés országosan, más helyeken is elérhető legyen. Terveink között szerepel, hogy megnyissuk a kapukat a szakemberek előtt. Szeretnénk majd egy komplex oktató programot indítani, ahol azt az információt adjuk tovább, hogy hova küldhetjük pácienseinket (ami önmagában is félsiker, hiszen lerövidül a bolyongás), és hogy hogyan nyújthatunk egyénre szabott megoldásokat. Ha megvizsgáljuk azokat a külföldi egészségügyi rendszereket, ahol komoly társadalmi információelérés van, láthatjuk, hogy az emberek enyhébb tünetekkel is segítséghez fordulnak és fejlődik az egészséggondolkodásuk, egészségtudatuk – zárja gondolatmenetét Dr. Pácsa Szilvia, aki közel 30 éve foglalkozik inkontinenciával.

Visszahívást kérek