Előzmények

Szülés végén mondta az orvosom hogy össze kell varrni a hüvelyemet és a gátat, ez egy fél órás művelet volt. Utána pár órával a wc-re is alig mertem ráülni pisilni, mert úgy éreztem szétszakad az egész fenekem, a szülésznő kicsit hülyének nézve mondta, hogy a fenekemnek nem lesz semmi baja. Hát nem is, mert addigra már megtörtént a baj. A pukik kontrollálhatatlanul távoztak. Ülni 4 hétig nem tudtam. 2 hétig a záróizmaimat sem éreztem abszolút, a wc-n az elengedést – elzárást csak az agyamban „éreztem”, leadtam az utasítást de helyileg nem éreztem semmit. A nőgyógyászom erre annyit mondott: „a záróizmokat a szüléskor nem érintettük, csinálja az intimtornát”. A hetek múlásával azért szerencsére javult a helyzet, kezdtem érezni az izmokat, de a pukik önálló életet éltek és párszor megesett hogy nem értem oda a wc-re 2 percen belül és kicsit barna lett a bugyim. Úgyhogy a böngészőbe beírtam hogy „hüvelyrepedés”, és nagy szerencsémre rátaláltam egy interjúra Dr. Oláh Orsolyával, ahol az írta, ha a szeleket nem tudjuk tartani szülés után, minél hamarabb jelezzük orvosnak. Bár a nőgyógyászok többsége attól tartok nem tudna ezzel mit kezdeni, de szerencsémre el tudtam menni a doktornő rendelésére. Rettegtem hogy azt fogja mondani, műteni kell. Nagyon alaposan megvizsgált, talált több sérülést, izomveszteséget stb, viszont az ödéma és az érzékenység miatt nem erőltette a végbél-záróizom ultrahangos vizsgálatát, hanem elküldött Dr. Willner-Haring Péter főorvos úrhoz, akinek még különlegesebb ultrahangos gépe van és fájdalommentesen meg tudja nézni azt is. A Főorvos Úr meg is állapította a részleges végbél-záróizomszakadást, és mondta hogy ezt csak műtéttel lehet helyreállítani, de amellett gyógytornát is kell végezni. A gyógytornát egyénileg betanította Rigóné Tavaszi Piroska, először napi egyszer aztán kétszer kellett végeznem. Ez kicsit javította az állapotomat, de nem szüntette meg a panaszokat, nem is akartam volna életem végéig gyógytornázni, és az öregedéssel is rosszabbodtak volna a panaszaim, úgyhogy mindenképp műtétre volt szükség.

Ismerek személyesen is nőket, hallottam is olyanokról, akiknek ugyanez a panasza, de nem elég érdekérvényesítőek, a saját jóllétüket nem tartják elég fontosnak, vagy félnek a vizsgálattól, vagy más okból nem mennek orvoshoz. Egy ilyen vizsgálat nem fájdalmas, nyilván kellemetlen, de aki már járt nőgyógyásznál és szült is, annak azért nem is nagy dolog.

Hogy a műtét alatt és után 2 hétig ne legyen menstruáció, tenni kellett valamit ugyanis rendszertelen volt még a ciklusom. A ciklust felfüggesztő gyógyszert nem lehetett, mert attól elapadt volna a tejem, végül olyat szedtem, ami nem felfüggeszti hanem ellenkezőleg, meghozza a vérzést, a műtét előttre időzítve.

Műtét

A műtéthez meg kellett várni, hogy szülés után egy bizonyos szintre eljusson a testem regenerálódása, ez bő fél év volt. Először a kisbabám miatt aggódtam, mi lesz vele, igény szerint szoptatott baba, de végül nem volt semmilyen probléma – fejtem neki előre tejet, lefagyasztottam, a hozzátáplálást is megkezdtem műtét előtt, megtanulta hogy kell cumisüvegből enni, és mivel nem voltam a szeme előtt, nem is jutottam eszébe mondhatni, nem volt kétségbeesett sírás a két nap alatt, illetve reggel-este behozták hozzám a kórházba egy szoptatásra. A http://www.e-lactancia.org/ oldalon gyógyszernév vagy hatóanyag alapján ki lehet keresni, mit lehet szedni biztonsággal szoptatás ideje alatt is, ez alapján csak egy darab felajánlott altatót utasítottam vissza, a többivel nem volt gond.

Epidurális érzéstelenítéssel műtött Willner Főorvos Úr, nem csak „felvágott ahol repedtem és mélyebben összevarrt”, hanem ez egy másfél órás nehéz műtét volt, nehéz a hozzáférés, különleges a technika és összetett a feladat. De a helyzethez képest végig jó hangulat volt a műtőben, nem keltett bennem extra aggodalmat semmi. Ketten voltunk egy szobában egy sorstársammal, akit előttem műtött a Főorvos Úr ugyanazzal, ez sokat segített, támogattuk egymást a kórházban és utána is, egy egyágyas szobában egyedül sokkal nehezebb lett volna lelkileg.

Műtét után

A műtét estéjén nagyon nagy fájdalmam volt, de ezen segített egy gyógyszer, aludni is tudtam, másnap reggelre pedig már csak egy enyhébb, tompa fájdalom maradt, pár napig szedtem még fájdalomcsillapítót, végén már csak esténként. Két éjszakát kellett bent lenni, ez teljes mértékben indokolt is. Otthon egy héten át tényleg szinte csak feküdtem, a kanapén fekve ettem, a babát is rámtették szoptatáshoz, bár lehetett volna emelni, de inkább kíméltem magam. Utána is még rengeteget vízszintben voltam, a Főorvos Úr szorosan nyomon követett, sűrűn mentem kontrollra, bár én különösen nehéz eset is voltam műtéti szempontból. A sebek tisztán és szárazon tartása rendkívül fontos volt az első 3 hétben, minden pisi, kaki után volt egy szeánsz amit végig kellett csinálni, ez fájdalommal nem járt, csak időigényes volt. Ülni, autót vezetni 4 hét után kezdtem, fokozatosan. Szerencsére a varratokkal minden rendben volt és szépen gyógyultak a sebek, de hogy a műtét elérje a várt eredményt, még gyógytornát kell hozzá végezni. A külső sebemet olyan profin összevarrta a Főorvos Úr, hogy már 4 hét után ezerszer szebb volt, mint a szülés utáni varrat fél év után.

Összességében ez egy hosszú és nehéz út, testileg-lelkileg, fegyelmezettséget, kitartást, akaraterőt igényel, de sokkal rosszabb és kínzóbb lenne úgy leélni az életünk hátralévő részét, pláne nőként, hogy bármikor, társaságban, nyilvános helyen, irodában, bárhol eregetünk, vagy netán még rosszabb történik ha nincs a közelünkben wc, márpedig az nincs mindig, ha szabadon éljük az életet.

Minden hálám és tiszteletem Willner-Haring Péter Főorvos Úré, aki igazi hivatástudattal, jószándékkal, tenni akarással, bátorsággal felvállalta és eleget is tett annak a kihívásnak, hogy ezt a ritka, technikailag nagyon nehéz és összetett műtétet megtanulja, és felfejlessze, és ezzel jobbá tegye sokak életminőségét, visszaadja önbizalmukat és a szabad élet lehetőségét.